Elcsalt „túlórapénzek" nyomában!
13.000 készenléti jellegű munkakörben foglalkoztatott munkavállaló utólagos elszámolása 4. rész:
Kiszolgáltatott munkavállalóként ebben a rendszerben miért lehetetlen jogerősen pert nyerni, érvényt szerezni a jognak a Magyar Állam érdekeivel szemben?
Az Alkotmánybíróság vagy Strasbourg döntése kell már ahhoz is, hogy kiderüljön: a rendkívüli munkaidőben megvalósuló munkavégzés időtartama nem a munkaidőkeret, hanem a „túlórakeret" része, avagy mélyrepülésben az igazságszolgáltatásba vetett hit?
A törvény tényleg mindenkire egyformán vonatkozik?
Zsinóron rángatott Törvényszéki bírók, avagy hová tűnt Magyarországon a bírói függetlenség, a tisztességes eljáráshoz való jog?
Kitüntetett, előléptetett és milliós havi fizetésért asszisztáló "fehérgalléros bűnözők" nyomában, avagy hogyan érvényesül a felfelé nyalunk, lefelé taposunk elv?
A 3. rész folytatása:
A Felülvizsgálati eljárás:
A munkavállaló természetesen a Budapest Környéki Törvényszék jogerős ítéletével szemben - pártfogó ügyvéd segítségét kérve – a törvényes határidőn belül felülvizsgálati kérelmet terjesztett elő a Kúriához.
A Kúria a munkavállaló részére megküldött végzésében a felülvizsgálati kérelmet hivatalból elutasította.
A Kúria indokolásának értelmezése szerint a munkavállaló által előterjesztett felülvizsgálati kérelem tárgya nem a munkaviszony módosulás jogszerűségének vitatása [1952. évi Pp. 358. § (3) bek. a) pont], vagyis egy jogszabály alapján megillető juttatás vitatása volt, hanem megítélt elmaradt bér összegszerűségének a vitatása [1/2014. (II.10.) KMK vélemény III. pont utolsó előtti bekezdés].
A Kúria álláspontja szerint mivel a felülvizsgálati kérelemben a vitatott érték a munkavállaló esetében a minimálbér ötszörösét nem érte el, ezért nincs helye felülvizsgálatnak.
Az ügyben irányadó 1952. évi Polgári Perrendtartás (Pp.) szerint:
„270. § (1) Ha törvény másként nem rendelkezik, a felülvizsgálati eljárás során a Kúria az általános szabályok megfelelő alkalmazásával jár el.
(2) A jogerős ítélet vagy az ügy érdemében hozott jogerős végzés felülvizsgálatát a Kúriától - jogszabálysértésre hivatkozással - a fél, a beavatkozó, valamint a rendelkezés reá vonatkozó része ellen az kérheti, akire a határozat rendelkezést tartalmaz.
358. § (2) Nincs helye felülvizsgálatnak - a (3) bekezdésben foglalt kivétellel - ha a felülvizsgálati kérelemben vitatott érték, illetve annak a 24. §, valamint a 25. § (3) és (4) bekezdése alapján, továbbá a 25. § (3) bekezdésének az egyesített perekre történő megfelelő alkalmazásával megállapított értéke a teljes munkaidőre megállapított kötelező legkisebb havi munkabér (minimálbér) ötszörösét nem haladja meg.
(3) A (2) bekezdésben meghatározott értékhatár alatt is helye van felülvizsgálatnak, ha
1. a) a jogviszony keletkezésének, módosulásának, megszüntetésének jogszerűsége, valamint a kártérítés, illetve a sérelemdíj iránti igény vitás,”
Az ügyben irányadó 1952. évi Pp. 358. § (3) bek. a) pontja egzakt nem tartalmazta, hogy a felülvizsgálati eljárás során konkrétan hogyan kell a gyakorlatban értelmezni a jogviszony módosulás jogszerűségének vitatását, ezért a Kúria ezzel kapcsolatban a következő kollégiumi véleményt alkotta meg:
1/2014.(II.10.) KMK vélemény a felülvizsgálati kérelem előterjesztésének a munkaügyi perekben irányadó egyes módosított szabályairól:
„III. A felülvizsgálat megengedhetősége szempontjából a jogviszony módosulással érintett anyagi követelésen minden olyan juttatást érteni kell, amelyre a felek között munkaszerződés vagy annak részét képező megállapodás van, vagy amely munkaviszonyra vonatkozó szabály, illetve a munkáltató kötelezettségvállalása alapján igényelhető, amennyiben az adott juttatásra vonatkozó jogosultság is vitatott.
A munkajogviszony „módosulása” által érintett anyagi követelésen nemcsak olyan munkáltatótól származó juttatást kell érteni, amelyre nézve a felek között van megállapodás (munkaszerződés/kinevezés vagy annak részét képező külön megállapodás), hanem olyan juttatást is, amely munkaviszonyra vonatkozó szabály (Mt. 13. §) alapján jár (például pótlékok, szabadság pénzbeni megváltása, rendkívüli munkavégzés ellenértéke, utazási költségtérítés), vagy amelyet a munkáltató kötelezettségvállalása (Mt.16.§) biztosít (például prémium-, cafetéria-, költségtérítési, jutalom-szabályzat).
Ezek ugyanis a munkajogviszony tartalmi elemét jelentik, hiszen akkor is a munkaviszony részét képezik, ha erről kifejezetten munkaszerződésbeli, egyéb megállapodásbeli rendelkezés nincs.
A jogviszony módosulás jogszerűségének vitatása” nemcsak akkor állapítható meg, ha a korábban megadott juttatás (részbeni vagy egészbeni) megvonásáról van szó, hanem akkor is, ha arra a munkavállalónak munkaviszonyra vonatkozó szabály rendelkezése, a felek megállapodása, vagy a munkáltató kötelezettségvállalása folytán nyílik meg a jogosultsága. Ez következik fentebb, a munkaviszony tartalmi elemeiről kifejtettekből.
A fentiek alapján a felülvizsgálati értékhatár figyelembevételére csak olyan anyagi követelések esetén van lehetőség, amikor a jogviszony módosulás fent részletezett esetei nem állapíthatók meg.
Ilyen eset, ha a felülvizsgálat tárgya a megítélt juttatás (elmaradt bér, bérkülönbözet) összegszerűségének vitatása.”
A Kúria törvénnyel ellentétes (contra legem) jogértelmezése:
A Kúria által kiadott kollégiumi vélemény szerint, ha a felülvizsgálati eljárás során a vita tárgya olyan juttatás iránti igény, amely munkaviszonyra vonatkozó szabály alapján jár, akkor nincs helye felülvizsgálati értékhatár figyelembevételének, amennyiben a felek között a jogalap (jogosultság) is vitás.
A kollégiumi vélemény szerint akkor van lehetőség a felülvizsgálati értékhatár figyelembevételére, ha a munkaviszonyra vonatkozó szabály alapján megillető juttatás tekintetében a jogalap (jogosultság) a felek között már nem vitatott, a vita (felülvizsgálati kérelem) tárgya csupán annak összegszerűségének vitatásából fakad, tehát ebben az esetben a jogviszony módosulás jogszerűségének vitatása nem állapítható meg.
A munkavállaló felülvizsgálati kérelmének nem az volt a tárgya, hogy az elsőfokon megítélt 393.621 forint elmaradt munkabér vagy csak a másodfokon megítélt 131.936 forint jár.
A felülvizsgálati eljárásnak az a jogkérdés volt a fő tárgya, hogy a 2012. évi Mt. 107. § a) és az Mt. 143. § (1) bekezdés alapján jogosult-e a munkavállaló rendkívüli munkaidőre járó alapbérre:
Konkrétan:
A korábban hatályban volt Mt. 101. § (3) bekezdés által érintett szombati napokra, mint munkaidő-beosztástól eltérő rendkívüli munkaidőben történő munkavégzés időtartamára a munkavállalót a munkaszerződése szerinti havi alapbérén felül megillet-e külön időarányos alapbér is, ha a munkaidőkeretben a munkáltató felróható magatartása által még - a rendkívüli munkaidő tartamával megegyező - beosztani elmulasztott munkaórák maradtak, vagyis:
Elszámolható-e a rendkívüli munkaidő mennyisége a munkaidőkeret időtartamának terhére, vagyis a rendkívüli munkaidőben megvalósuló munkavégzésért megillető időarányos alapbér összege lehet-e a munkaszerződés szerinti alapbér része?
Felmerülhet-e egy adott hónapban egyszerre (párhuzamosan) állásidőre és rendkívüli munkaidő tartamára megillető alapbér megfizetésének kötelezettsége?
A felülvizsgálati eljárásban a másik eldöntendő jogkérdés pedig az volt, hogy „elmaradt szolgálatnak" minősül-e, és megilleti-e a távolléti díj - alapbér különbözet a munkavállalót, ha a KSZ 29. § 6. pontja alapján a havi munkaidőkeretben beosztani elmulasztott, fel nem használt, ledolgozatlan munkaórák keletkeztek?
A felülvizsgálati kérelemben igényelt juttatásokat az első fokon eljáró Budapest Környéki Közigazgatási és Munkaügyi bíróság teljes mértékben megítélte a munkavállaló részére, a másodfokon eljáró Budapest Környéki Törvényszék pedig teljes mértékben elutasította azt.
A Budapest Környéki Törvényszék 78.250 forint távolléti díj - alapbér különbözetből megítélt a munkavállaló számára annak számításai szerint 3.633 forintot, de a Budapest Környéki Törvényszék a munkáltató által kiszámolt 3.847 forintot fogadta el és ez került megfizetésre.
A 3.633 / 3.847 forint azért került megítélésre, mert a másodfokú eljárásban részbizonyítás során kiderült az, hogy egy előre kijelölt (és ténylegesen elmaradt) szolgálat valójában nem beosztani elmulasztott óraszám volt.
Egy szolgálat a munkáltató által becsatolt „vezénylés” szerint elrendelésre került, de az ténylegesen nem került teljesítésre a munkavállaló munkaviszonyának megszüntetése miatt. A munkavállaló egy bizonyító erejű okirattal is tudta bizonyítani azt, hogy arra a napra a munkavállalónak nem alapbér, hanem távolléti díj jár.
Így a felülvizsgálati eljárás során a munkaidőkeretben beosztani elmulasztott óraszámokra vonatkozó követelés, vagyis a távolléti díj - alapbér különbözet összege vonatkozásában 78.250 forint helyett már csak 78.250 forint - 3.633 forint, azaz 74.617 forint maradt a munkavállalói követelés.
A rendkívüli munkaidőben történő munkavégzés ellenértéke egyrészt az időarányos alapbér [Mt. 143. § (1) bek.] és másrészt a bérpótlék [Mt. 143. § (2) bek., munkáltató Kollektív Szerződés 36. § 1. pont] valójában két különböző jogcím (jogosultság), a törvény is külön bekezdésben nevesíti ezeket, és a munkavállaló bérjegyzékén is külön sorban kerültek feltüntetésre.
Példa: Ugyanez az alapelv érvényesül például a szabadságra való jogosultság megállapítása esetén is. Minden munkavállaló esetében az alapszabadság 20 munkanap [Mt. 116. §] és jogosultság esetén jár pótszabadság is. [Mt. 117. § - 120. §]. A szabadság, mint munkaviszonyra vonatkozó jogosultság értelmezése szempontjából mind az alapszabadság, mind a pótszabadság külön jogcímnek minősül.
A munkavállaló a felülvizsgálati kérelemben egyértelműen megfogalmazta a Kúria számára, hogy az ügyben eljáró Budapest Környéki Törvényszék a rendkívüli munkaidőben megvalósult munkavégzésre járó időarányos alapbér teljes összegét utasította el, és csak a bérpótlék teljes összegét ítélte meg a munkavállaló számára.
Mindezekből egyértelműen és kétséget kizáróan látható, hogy a felülvizsgálati kérelem tárgya nem elmaradt munkabér összegszerűségének a vitatása volt – ahogy azt a Kúria a végzésben állította -, hanem a Pp. 358. § (3) bekezdés a) pontjában szereplő jogviszony módosulás jogszerűségének vitatása volt, mivel a felek között a rendkívüli munkaidőre megillető alapbérre [Mt. 143. § (1) bek.] vonatkozó jogosultság is vitatott volt a felülvizsgálati eljárás során.
A munkavállaló határozott véleménye szerint nincs helye mérlegelési jogkörnek, ez nem jogértelmezés kérdése, mert a Kúria a saját maga által alkotott kollégiumi véleményben egyértelműen (egzakt) és félreérthetetlenül meghatározta, hogy mit jelent a gyakorlatban konkrétan a jogviszony módosulás jogszerűségének vitatása.
Ellenkező értelmezés oda vezetne, hogy a Kúriának lehetősége lenne minden esetben a felülvizsgálati értékhatárra hivatkozva hivatalból elutasítani olyan ügyeket is, amelyekben a törvény [1952. évi Pp. 358. § (2)-(3) bek.] szerint köteles lenne, de valamilyen okból kifolyólag mégsem szeretne az adott ügyben érdemi döntést hozni. Ezzel gyakorlatilag kiüresítené a Pp. szerinti meghatározott jogviszony módosulás jogszerűségének vitatásának intézményét. Minden jogviszony módosulás (például egy adott juttatás teljes megvonása) ugyanis elmaradt munkabért is jelenthet a gyakorlatban.
A Kúria a tisztességes eljárásba ütköző módon önkényesen nem alakíthat ki olyan gyakorlatot, amelynek célja az, hogy saját maga dönthesse el, melyik ügyet kívánja érdemben tárgyalni és melyiket nem.
A munkavállaló véleménye szerint a Kúriának Alaptörvényben foglalt kötelessége a jogegység megteremtése és annak fenntartása:
A Budapest Környéki Törvényszék jogerős ítélete tulajdonképpen önkényesen semmissé tette a magyar munkajog eddig következetesen alkalmazott alábbi három fontos alapelvét:
ad1. A munkaidőkeret a rendes munkaidő mértékének az általános (azaz a hétfőtől péntekig tartó) munkarendtől eltérő beosztása (Jogtár kommentár), vagyis a rendkívüli munkaidőben történő munkavégzés időtartama nem a munkaidőkeret, hanem a „túlórakeret” (évi 250 óra) része.
A munkavállaló a munkaszerződés alapján vállalt kötelezettségét beosztás szerinti rendes munkaidőben teljesíti.
Wolters Kluwer Jogtár:
Munkaidőkeretben történő foglalkoztatás
A munkaidő-beosztástól eltérő időpontban teljesített munkaidő figyelembe vétele
A munkavállalóval közölt munkaidő-beosztástól eltérő munkavégzés rendkívüli munkaidőnek minősül, függetlenül attól, hogy a munkavállaló egyébként végez-e munkát a munkaidőkereten felül.
A munkavállaló beosztástól eltérő időpontban teljesített munkaidejét a munkaidő napi illetve heti korlátainak betartásánál figyelembe kell venni, azonban a teljesített munkaidőbe nem kell beszámítani.
A munkaidő-beosztástól eltérő munkavégzés munkaidejének a teljesített munkaidőbe történő beszámítása azt eredményezné, hogy
- vagy a munkáltatónak nem kellene a munkavállalót az előírt időben (rendes munkaidőben) foglalkoztatni, ami keresetveszteséget okozna.
- vagy munkaidőkereten felüli munkavégzés jönne létre, ami kétszeres rendkívüli munkaidőt eredményezne.
BH2001. 550. A munkaidőkeret a rendes munkaidő hosszát határozza meg, ezért annak teljesítése szempontjából a rendkívüli munkavégzés időtartama nem vehető figyelembe, számításánál a heti pihenőnapon végzett munka tartamát figyelmen kívül kell hagyni.
ad2. Az első pontban megfogalmazott alapelvből logikusan következik, hogy a munkavállaló munkaszerződésében szereplő alapbér összege csak a rendes munkaidőben végzett munka ellenértéke lehet, azaz a rendkívüli munkaidőben történő munkavégzés, mint többletmunka (régi nevén „túlmunka”) megvalósulása esetén többlet munkabérként, időarányos alapbér és a bérpótlék megfizetése válik szükségessé:
EBH2002. 788. Tiltott joglemondás miatt semmis a munkaszerződésnek az a rendelkezése, amely szerint a személyi alapbér a többletmunkaidő (2001. július 1. napja óta rendkívüli munkavégzés) ellentételezését is magában foglalja. A munkavállalót a rendes munkaidejében végzett munkájáért a munkaszerződésben megállapított személyi alapbérnek megfelelő munkabér illeti meg (1992. évi Mt. 142. §).
Megjegyzendő, hogy a két hivatkozott bírói joggyakorlat még az 1992. évi Mt. szabályai alapján születtek meg, Tekintettel arra, hogy ezekben a kérdésekben a jelenleg hatályos szabályozás nem tartalmaz elvi jelentőségű különbséget, a határozatok következtetései továbbra is irányadónak tekinthetők.
Mt. 143. § (1) A munkavállalót a (2)-(5) bekezdés szerinti ellenérték a rendes munkaidőre járó munkabérén felül illeti meg.
Kommentár:
A 2013. augusztus 1-jén hatályba lépett módosítás kifejezetten is rögzítette, hogy a rendkívüli munkavégzés ellenértéke a munkavállalót a rendes munkaidőre járó munkabérén felül illeti meg.
ad3. Az állásidő, mint a munkáltató foglalkoztatási kötelezettség megszegésének anyagi szankciója:
EBH2017. M.16. Az elvi határozat értelmében, ha a munkáltató foglalkoztatási kötelezettsége, mint a munkaviszonyból eredő alapvető munkáltatói kötelezettsége fennáll, az állásidőre vonatkozó szabály alkalmazásának van helye a beosztani elmulasztott időtartam tekintetében is, vagyis amikor a munkáltató a munkavállaló részére eleve nem határoz meg munkaidőt (például: egészségügyi alkalmatlanság esetén). [Mt. 51. § (1) bek., 146. § (1) bek.].
A Kúria álláspontjának értelmében a munkáltató foglalkoztatási és alapbér-fizetési kötelezettsége nem feltétlenül és kizárólagosan a munkaidő beosztásával realizálódik, hanem már maga a munkaviszony létesítésével, valamint annak fenntartásával is. A munkaidőkeretben a munkáltató felróható magatartása által le nem dolgozott óraszámokat - azokat akár beosztotta, akár nem – alapbérrel fizetendő állásidőnek kell minősíteni, így ezeket a munkaidő részének kell tekinteni.
Wolters Kluwer Jogtár:
Munkaidőkeretben történő foglalkoztatás
Állásidő díjazására vonatkozó szabályok
Állásidő. ha a munkavállaló a beosztás szerinti munkaidőben nem tud munkát végezni, a munkáltató oldalán felmerült okból.
Az állásidőre vonatkozó szabályokat kell alkalmazni akkor is, ha a munkáltató a (munka)szerződésben meghatározott időtartam alatt el sem rendeli a munkavállaló számára a munkavégzést.
Az állásidő esetében a munkáltató foglalkoztatási kötelezettségének nem tesz eleget.
A Budapest Környéki Törvényszék a munkavállaló ügyében hozott jogerős ítéletében tulajdonképpen azt mondta ki, hogy:
ad1. A munkaidő-beosztástól eltérő rendkívüli munkaidőben történő munkavégzés időtartama „adott esetben” nem a "túlórakeret", hanem a munkaidőkeret részét képezi,
ad2. Ennek értelmében a munkavállaló munkaszerződésében szereplő alapbér tartalmazhatja a rendkívüli munkaidőben történő munkavégzésért járó alapbér időarányos összegét is.
ad3. Az állásidőre járó alapbér megfizetésére a munkavállaló nem akkor jogosult, ha a munkáltató a beosztás szerinti (rendes) munkaidőben fennálló foglalkoztatási kötelezettségének nem tett eleget, hanem csak akkor, ha a beosztott rendes munkaidő és az esetlegesen megvalósult beosztástól eltérő rendkívüli munkaidőben történő munkavégzés együttes időtartama még nem haladta meg a munkaidőkeretben beosztható munkaóra-szám mennyiségét.
Kétséget kizáróan megállapítható, hogy a Budapest Környéki Törvényszék ítélete ellentétes az elmúlt 20 év során (közzétett) kialakult bírói gyakorlattól.
A Kúria kötelessége a felülvizsgálati eljárás során az elé kerülő ügyekben a jogszabálysértő jogerős ítéletek érdemi döntéssel történő, a jogszabályoknak megfelelő módon történő megváltoztatása, vagy ha ez valamilyen elfogadható indokból nem lehetséges, akkor a Kúria a Budapest Környéki Törvényszék jogerős ítéletének végzéssel történő hatályon kívül helyezésével és új eljárás lefolytatását, új határozat meghozatalát elrendelve tud megfelelni az Alaptörvényben felvállalt kötelezettségének.
A kilencvenes évektől a bírósági hierarchiában kötelező a jogegységre való törekvés, melynek egyik módja a kötelező erejű jogegységi határozatok intézménye. Ezt egészítik ki a döntvénytárban megtalálható - a Kúria ítélkezési gyakorlatát kifejező - elvi bírósági határozatok (EBH), az elvi bírósági döntések (EBD) és a bírósági határozatok (BH), a jogi kommentárok, melyek nem kötelező erejűek, de a gyakorlatban látens módon kötelezően követendő szokásjogi normává váltak.
A jogegységre való törekvést az Alkotmánybíróság már az 57/1991. határozatában elismerte, mely szerint az egységes joggyakorlat kialakításában és a jogértelmezésben a Legfelsőbb Bíróságnak (mai nevén Kúria) van kizárólagos szerepe.
II/3. A felülvizsgálati kérelem, mint perorvoslat elméleti kérdései
Annak érdekében, hogy a Kúria elláthassa a jogalkalmazás egységét biztosító funkcióját, nem vitatható, hogy a bírói csúcsszervhez érkező ügyek számát korlátozni kell. Ugyanakkor a felülvizsgálat teljes kizárása – tekintettel az egységes jogalkalmazás kívánalmára, ami a jogbiztonság megvalósulása érdekében nélkülözhetetlen – nyilvánvalóan nem indokolt.
„Az Alkotmánybíróság a 42/2004. (XI.9.) AB határozatában azt kifogásolta, hogy a felülvizsgálati eljárás perorvoslati funkciója ellenére a szabályozás az ügy érdemi elbírálására kiható jogszabálysértés mellett más konjunktív feltételt is előír ahhoz, hogy a kérelem a Legfelsőbb Bírósághoz benyújtható legyen.
A Kúria a felülvizsgálati eljárás befejezésekor ítéletet vagy végzést hoz, ez függ a felülvizsgálat tárgyától, illetve a felülvizsgált határozattartalmától
A Kúria kasszációs jogkörét gyakorolja és végzéssel határoz, ha a döntéshez szükséges tények nem állapíthatók meg, vagy ha olyan jogszabálysértés történt, amely miatt az eljárás megismétlése indokolt. Ilyenkor a Kúria a határozatot részben vagy egészben hatályon kívül helyezi és új eljárás lefolytatását rendeli el. A Kúria mind az első, mind a másodfokú bíróságot új eljárásra és új határozat hozatalára utasíthatja, ha ennek a törvényben meghatározott feltételei fennállnak. A Kúria hatályon kívül helyező végzésében az alsó fokú bíróságok számára a konkrét ügy megoldására olyan utasításokat ad, amelyeket azok az új eljárás lefolytatásakor és az új határozat meghozatalakor kötelesek figyelembe venni. Ez a szabály nem sérti a bírói függetlenség elvét, ugyanakkor kifejezi a Kúriának a jogegység megteremtésével kapcsolatos feladatát is."
[Forrás: A Kúria Polgári Kollégiuma által megjelent Összefoglaló vélemény (2013)]
A munkavállaló esetében, ha valamilyen elfogadható indokból a Kúriának nincs lehetősége az érdemi döntés meghozatalára, akkor végzés kibocsátásával lehetősége lett volna arra, hogy a másodfokon eljáró Budapest Környéki Törvényszéket új eljárás lefolytatására és új határozat meghozatalára utasítsa annak érdekében, hogy a jogszabályoknak megfelelő döntés tudjon születni. Ezt nem tette meg, hanem helyette végzés kibocsátásával a munkavállaló felülvizsgálati kérelmét hivatalból elutasította.
A jelenleg hatályos Polgári Perrendtartás a következőképpen fogalmaz:
Pp. 409. § [A felülvizsgálat kivételes engedélyezésének feltételei]
(1) Ha a felülvizsgálatnak a 408. § alapján nem lenne helye - ugyanakkor törvény a felülvizsgálatot más okból nem zárja ki - a felülvizsgálatot a Kúria kivételesen engedélyezheti.
(2) A Kúria a felülvizsgálatot akkor engedélyezi, ha az ügy érdemére kiható jogszabálysértés vizsgálata
a) a joggyakorlat egységének vagy továbbfejlesztésének biztosítása,
b) a felvetett jogkérdés különleges súlya, illetve társadalmi jelentősége,
c) - a másodfokú bíróság erről való döntése hiányában - az Európai Unió Bírósága előzetes döntéshozatali eljárásának szükségessége, vagy
d) a Kúria közzétett ítélkezési gyakorlatától eltérő ítéleti rendelkezés
miatt indokolt.
Jól látható, hogy az 1952. évi Polgári Perrendtartás szabályaival, ellentétben a jelenleg hatályos Pp. szabályrendszere már megfelel az Alaptörvénybe foglalt jogegységi funkciójából eredő feladatainak.
A Kúria, mint legfőbb bírói fórum egyfelől felelős a jogalkalmazás egységének megteremtéséért és fenntartásáért (jogegységi funkció), másfelől az elé kerülő ügyekben egyedi határozatokat hoz a felek jogainak megóvása, a jogviták megnyugtató lezárása érdekében (egyéni jogvédelmi funkció).
A Kúria jogegységi funkciójának különösen nagy hangsúlyt ad Magyarország Alaptörvényének 25. cikk (3) bekezdése, amely szerint a Kúria biztosítja a bíróságok jogalkalmazásának egységét.
Az engedélyezési szabályok megalkotásának oka, hogy a Kúria az itt megjelölt körbe eső ügyek tekintetében is eleget tudjon tenni az Alaptörvénybe foglalt jogegységi funkciójából eredő feladatainak.
Az 1952. évi Pp. a 2016. évi Pp. 409. § (2) bekezdésével ellentétben még egzakt nem sorolta fel a felülvizsgálati kérelem kivételes engedélyezésének a feltételeit, de a Kúria a felsorolt feltételeket az 1952. évi Pp. hatálya alatt is a gyakorlatban már alkalmazta. (Például munkavállalók fizetésének banki átutalás során felmerült költsége, buszvezetők két járat közötti idejének minősítése, egyéb nagy súlyú ügyek, amelyek sok ezer munkavállalót érintenek stb.)
Dr. Tál Erika a Kúria Közigazgatási és Munkaügyi Kollégiumának akkori vezető-helyettese a következőt nyilatkozta egy vele készített interjúban a Wolters Kluwer Kft érdekeltségébe tartozó „jogaszvilag.hu” internetes portálon közzétett „A felülvizsgálati kérelem előterjesztésének eljárásjogi és tartalmi buktatói” című cikkben feltett kérdésre:
Kérdés: Mi alapján dől el, hogy a Kúria - az értékhatár-szabálytól függetlenül - befogadja-e a felülvizsgálati kérelmet? Egyáltalán: e tekintetben biztosra mehet-e egy ügyvéd, amikor a beadványt megfogalmazza?
Dr. Tál Erika válasza: Egy felkészült jogi képviselő ezt meg tudja ítélni, hiszen széles körben tájékozódhat: a Kúria honlapján számos dokumentum fellelhető, így a vonatkozó kollégiumi vélemény is, de ma már könnyen hozzáférhetőek a kapcsolódó anyagok és a vonatkozó szakirodalom is.
A munkavállaló a „fair” eljárás érdekében a felülvizsgálati kérelmében még külön íven kérelmet is csatolt be a felülvizsgálati kérelem befogadására, annak érdemi elbírálására a felülvizsgálati kérelem Pp. szerinti összeghatár alatti voltára tekintettel, a munkavállaló a kérelmet meg is indokolta.
A munkavállaló az indokolásban előadta, hogy a munkaidőkeretben történő foglalkoztatás sok tízezer munkavállalót érint országos szinten, ezért elvi jelentőségű kérdésről van szó. A munkavállaló felsorolta a fentebb már ismertetett három bírósági határozat (BH2001. 550. EBH2002. 788. EBH2017. M.16.) tartalmát, amely ellentétes volt a Budapest Környéki Törvényszék jogerős ítéletével.
Következtetés:
A munkavállaló számára teljesen egyértelművé vált, hogy Dr. Pál Lajos azért vállalta el a valótlan állásfoglalás elkészítését, mert vélhetően előzetesen már ígéretet kapott arra „a hatalom felsőbb köreiből", hogy a Kúria érdemben nem fogja tárgyalni ezt a Magyar Állam számára igen kényes ügyet, így nem fog kiderülni az sem, hogy az általa készített állásfoglalás valótlan állításokat, a törvénnyel ellentétes (contra legem) jogértelmezést tartalmaz.
Ha a felülvizsgálati eljárás során a munkavállaló által vitatott érték már eleve meghaladta volna a mindenkori minimálbér ötszörösét, azaz a Kúria számára sem maradt volna egyetlen lehetőség (ürügy) sem a munkavállaló felülvizsgálati kérelmének hivatalból történő elutasítására, akkor dr. Pál Lajos már eleve el sem vállalta volna a valótlan, törvénnyel ellentétes jogértelmezést tartalmazó állásfoglalás elkészítését.
Dr. Pál Lajos tulajdonképpen a Budapest Környéki Törvényszék jogerős ítéletének meghozatala előtti időszaktól kezdve a Kúria hivatalból történő elutasításáig terjedő időszakig egy propagandába (agymosásba) kezdett annak érdekében, hogy a Magyar Államot megmentse több milliárd forint kifizetésétől. Ehhez a hazai munkajogász szakma is teljes mértékben asszisztált.
A fontosabb állomások:
2018. április 3.: Dr. Pál Lajos nyilvánosságra hozza az általa elkészített „A munkaidő teljesítése és a foglalkoztatási kötelesség” címet viselő, a törvénnyel ellentétes (contra legem) jogértelmezésen alapuló publikációt.
2018. április 11.: A Budapest Környéki Törvényszék jogerős ítéletet hirdet Dr. Pál Lajos törvénnyel ellentétes (contra legem) jogértelmezése alapján.
2018 nyara: „A teljesített munkaidő fogalma és a teljesítés elmulasztásának jogkövetkezménye” című publikáció megjelenése a Pécsi Munkajogi Közlemények című szakmai folyóiratban.
2018. október 10. „A munkaidő fogalma – dogmatikai adalékok” címet viselő előadás megtartása a Visegrádon megrendezésre kerülő XV. Magyar Munkajogi Konferencián.
2018. november-december: Megjelenik a „Visegrád 15.0” című szakkönyv a XV. Magyar Munkajogi Konferencia szerkesztett előadásaival. Többek között „A munkaidővel kapcsolatos fogalmak (dogmatikai adalékok)” című publikáció is.
2019. január 9.: A Kúria a munkavállaló ügyében végzést hoz, a felülvizsgálati kérelmet törvénnyel ellentétes (contra legem) jogértelmezés alapján hivatalból elutasítja.
2019 február 5.: Az ado.hu internetes portálon megjelenik a „Rendkívüli munkavégzés és a többiek – szakmai szemmel” című publikáció, amely tulajdonképpen egy interjú dr. Pál Lajos ügyvéddel.
Dr. Pál Lajos egy hónappal a Kúria hivatalból elutasító végzése után az interjúban így fogalmazott:
„A munka törvénykönyve most már rögzíti, legalább 150 százalékos többletbér (értsd: 100% alapbér + 50 % bérpótlék) jár a rendkívüli munkaidőre, de egyedi megállapodás esetén akár a 200 százalékosat is ki lehet kötni.”
Minden ember, aki valaha munkajogot tanult, annak tudnia kell arról, hogy már a rendszerváltás idején is a munkajog egyik fontos alapelve volt az, hogy a rendkívüli munkaidőben megvalósuló munkavégzés ellenértéke a munkaszerződés szerinti alapbéren felül fizetendő. Ez nem 2019. évtől van így, hanem ez mindig is így volt.
„Magyarországon korábban is, mindig is piszkos kis alkuk döntötték el, kinek mi lesz a sorsa. Nem általános, mindenkire vonatkozó szabályok alapján dőltek el emberi sorsok, hanem ilyen-olyan kibúvók segítségével, urambátyám-viszonyok alapján. A szocialista korszakban is így volt ez, ma sincs másként, ma sem a jog uralkodik.
Ha hazánkban a jog uralkodna, akkor az a gyengéket, a kiszolgáltatottakat védené a hatalmasokkal szemben. Ezzel szemben itt a jogot fordítva alkalmazzák, az a hatalmasok eszköze akaratuk érvényesítésére.”
…itt nem a teljesítmény, nem a minőség, nem a tudás számít, hanem kizárólag a főnökhöz való viszony.”
„A magyar társadalomból mindig is hiányzott az ellenállás, egy jobbágy mentalitású társadalomban sosem volt ilyen. Azok a demokratikus attitűdök, - amelyek Nyugat Európában érvényesülnek, és amelyek nem engedik, hogy egy kézben összpontosuljon a hatalom, - azok itt tradicionálisan hiányoznak. A történelmünk azt mutatja, hogy nem harcolni, hanem túlélni kell és most is ezt csinálja a mi népünk. Ez volt a Horthy korszak és a Kádár korszak alatt is. A túlélés, a kiskapuk, kerülőutak keresése, a megoldás „okosban” stb. Ez az alkalmazkodó képesség jellemzi inkább az országot. Azért nincs ellenállás, mert most is megvan az a tömeg, amely „kicsiben” „okosban” is meg tudja csinálni, és van az a kevés, aki „nagyban”.”
„Ha lenne független Ügyészség megtanulnák végre a „hatalmasok”, hogy nem lehet mindent büntetlenül megcsinálni, mint ahogy most. A napnál is világosabb, hogy Magyarországon réges-régen nincs jogállam. Igazán komoly jogállami felelősségre vonás volt egyáltalán valamikor Magyarországon? Itt bosszút szoktak állni az „erősek”. Itt a jog tiszteletének a kultúrája elég gyenge lábakon áll.”
„Nem hiszem, hogy manapság az úgynevezett jobb- és baloldalra lenne értelme kettéosztani a politika világát. Magyarországon ma sokkal inkább a tisztességesek és a tisztességtelenek között húzódik a választóvonal. Az a baj, hogy a rendszer maga tünteti el a különbséget a kettő között.
Ki tudja már manapság megmondani, hogy lopni az csúnya dolog? Nap mint nap látszik, hogy lopnak, sokat lopnak, hatalmon lévők lopnak, és nem esik bántódásuk. Ebből az egyszerű halandó emberek arra a következtetésre jutnak, hogy lopni nem is olyan nagyon csúnya dolog. Ez az a rettenetes tudati, erkölcsi kár túl az anyagin, ami elkövetődik ebben az országban. Generációk nőnek fel, morális iránytű nélkül. Egy egész generáció nő fel abban a szellemben, hogy itt csak csalással, lopással, tisztességtelen, hazug közélettel lehet érvényesülni.”
(Forrás: Kaltenbach Jenő: Ami itt kialakult, annak semmi köze nincs a demokráciához című cikk és ATV - Egyenes Beszéd)
