Modernkori rabszolgatartás a MÁV-csoportnál?
Államilag szervezett és irányított, színlelt vállalkozási szerződéssel leplezett jogosulatlan munkaerő-kölcsönzés és munkabér „optimalizálás"?
A Kúria kirívóan arcpirító ítéletéről - 3. rész:
A 2. rész folytatása:
A másodfokon eljáró Budapest Környéki Törvényszék jogerős ítélete:
Az ügyben eljáró törvényszéki tanács (elnöke Dr. Németh Renáta) álláspontja szerint:
„... a hosszú idő óta egységes és következetes bírói gyakorlat ismeri a kapcsolt munkakör fogalmát. A munkaszerződésben ugyan nem szereplő, de a felek szóbeli megállapodása vagy ráutaló magatartása alapján a huzamosabb időn keresztül ellátott feladattal felperes munkaköre módosult, amit nem érintett a munkaszerződés írásbeli módosításának hiánya. Nem a munkakör megnevezésének, hanem a hosszabb időn keresztül ténylegesen ellátott feladatoknak van jelentőségük. (Mfv.II.10.358/2008/3.)
Felperes az ellátott jegyértékesítési tevékenységet tudomásul vette 2013.-ig, csak akkor kezdte ezt kifogásolni, amikor a hátrányos jogkövetkezményt megállapító határozatot kézhez vette. Felperes két évtizeden keresztül a feladatot kifogás nélkül ellátta, vagyis ez a feladat ténylegesen felperes munkakörébe tartozott, felperes ezért külön díjazásra semmilyen jogcímen nem jogosult.
A kiszervezés megtörténtének ellenére a MÁV Zrt. igazolni tudta, hogy jogosult menetjegy-értékesítési tevékenység nyújtására is, amelyet így a MÁV-Start Zrt. jogszerűen rendelt meg. A MÁV Zrt. jogszerűen utasította a saját munkavállalóit arra, hogy az elvállalt jegyértékesítési tevékenységet végezze el.
Felperes alaptalanul kifogásolta, hogy a jegyértékesítéssel kapcsolatos munkájának ellenőrzését a MÁV-Start Zrt. alkalmazásában állók végezték, ugyanis a polgári jogi szerződés alapján vállalt feladat végrehajtását a szolgáltatás megrendelője jogosult ellenőrizni."
Állásfoglalás a Törvényszék jogerős ítéletével kapcsolatban:
A kapcsolt munkakörről akkor beszélhetünk, ha a munkavállaló a munkáltató és nem a munkaviszonyon kívül álló harmadik fél irányítása és ellenőrzése alatt végzi el a többes munkaköri feladatait. Utasításokat kizárólag a munkáltatójától kaphat. A feladatkör irányításához, ellenőrzéséhez szükséges szakértelemmel, szaktudással a munkáltatónak kell rendelkeznie.
A Törvényszék szerint a felperes felett a MÁV-Start Zrt. munkáltatói jogkört nem szerzett, nem gyakorolt, felperes munkavégzését nem irányította, „csak" ellenőrizte, a MÁV-Start Zrt. csak a MÁV Zrt. ügyfele volt, akivel alperes jogszerűen polgári jogi szerződést kötött „Jegyértékesítési tevékenység” szolgáltatás elvégzéséről.
A kiszervezett, majd utána „újból elvállalt” jegyértékesítési tevékenységgel kapcsolatosan a Törvényszék a MÁV Zrt. alperest nevezte meg munkáltatónak.
„A modern üzleti világban a vállalkozások igen szoros kapcsolatrendszerben, akár egymás telephelyén, egymásnak kölcsönösen szolgáltatva működnek. A szoros szervezeti, személyi összefonódások mellett a munkaerőt használó fél óhatatlanul bizonyos munkáltatói szerepbe kerül.
A modern munkajog előtt álló egyik kihívás, hogy szembenézzen azokkal a helyzetekkel, amelyekben a munkaviszony két alanya mellett egy harmadik fél is szerephez jut. Ez leginkább a munkáltatói szerepkör megoszlása kapcsán jelenik meg, amelynek egyik véglete a munkaviszonyra csak formális, közvetett befolyást gyakorló megrendelő pozíciója, másik pedig a kölcsönzött munkaerő felett szinte teljes munkáltatói jogkört gyakorló kölcsönbevevőé.
A harmadik fél befolyásának mértékét egy olyan skálán mérhetjük, amelynek egyik végpontja a kizárólag a munkáltató saját igényeinek kielégítésére létesülő, hagyományos munkaviszony, a másik végpontja pedig a munkaerő-kölcsönzés azon gyakorlata, amikor a kölcsönbeadó a munkáltatói jogkört szinte teljes egészében átengedi a kölcsönbevevőnek."
Forrás: Dr. Kártyás Gábor -
Elhatárolási kérdések: A harmadik fél a kétoldalú munkaviszonyban (2015)
|
Nem valódi többalanyú helyzetek |
Munkáltatói többalanyúság |
Több érdekállás a munkáltatói oldalon |
||
|
A harmadik fél megjelenése nem bontja meg a munkaviszony szerkezetét |
A munkáltatói oldalon több jogalany jelenik meg, amelyek jogállásában nincs minőségi különbség |
A munkáltatói oldalon megjelenő jogalanyok jogállása minőségileg különböző |
||
|
A munkáltató ügyfelének megjelenése (Megrendelő) |
Kiszervezés, |
Munkavállaló megosztás, |
Kirendelés |
Munkaerő-kölcsönzés |
|
Alvállalkozói láncok |
Több munkáltatóval létesített munkaviszony |
|||
A munkáltató ügyfelének a megjelenése:
„Amikor a munkát végző személy valamely termék vagy szolgáltatás nyújtására vállal kötelezettséget, akkor mögötte önálló, a megbízótól, a megrendelőtől elkülönült tevékenység húzódik meg, a felek egymás mellé rendeltsége polgári jogi jogviszony létrejöttét eredményezi.”
Forrás: 7001/2005. (MK 170.) FMM-PM együttes irányelv a munkavégzés alapjául szolgáló szerződések minősítése során figyelembe veendő szempontokról
„A munkáltató - mint termelői-eladói szervezet - a munkaeredmény produkálásával valamilyen „külső” igény kielégítésére végzi tevékenységét. Ebből eredően a hagyományos munkaviszonyra is jellemző, hogy a munkavállaló munkafeltételeire a munkáltató termékének, szolgáltatásának megrendelője (a munkáltató ügyfele) is befolyással van.
Ez a befolyás azonban két szempontból is csak közvetett:
Egyrészt, a munkavállalóval szemben soha nem léphet fel a saját nevében. Jogokat kizárólag a munkáltatóval szemben gyakorolhat és kötelezettségek is csak felé terhelik, hiszen vele áll jogviszonyban.
Másrészt, a harmadik fél eljárása olyan tényező, amelynek a munkaviszonyra gyakorolt hatása - a munkáltató döntésének megfelelően - többféle is lehet. Ha a megrendelő minőségi kifogások miatt nem fogadja el a munkáltató teljesítését, nem a megrendelő, hanem a munkáltató mérlegelésétől függ, hogy a hibát okozó munkavállalókkal szemben fegyelmi, kártérítési felelősséget érvényesít, megszünteti a munkaviszonyt, vagy bármely más intézkedést tesz.
Összességében tehát a harmadik fél hatása a munkaviszonyra csupán közvetett, nem teremt többalanyú jogviszonyt, munkajogi szempontból külön nem értékelhető.
A megrendelő semmilyen munkáltatói jogot (jogkört) nem szerez a munkavállalóval szemben, a munkáltatóval kötött - tipikusan vállalkozási - szerződés alapján lényegében csupán a feladat, az elérendő eredmény meghatározására jogosult (eredménykötelem)."
Forrás: Dr. Kártyás Gábor -
Elhatárolási kérdések: A harmadik fél a kétoldalú munkaviszonyban (2015)
A nagyobb forgalmú állomások belföldi személypénztárosait a kiszervezés keretében a MÁV-Start Zrt. tovább foglalkoztatta, tekintetükben munkáltatói jogutódlás állapítható meg. De felperes is ugyanúgy a MÁV-Start Zrt. telephelyén a pénztár nyitvatartási idejében jegykiadást, utastájékoztatást végzett, illetve rendelkezésre állt, azonban a MÁV-Start Zrt. felperes munkavállalóval munkaszerződést nem kötött.
Kapcsolt vagy többes munkakörről csak akkor beszélhetünk, ha a munkavállaló munkaszerződése szerint vagy ráutaló magatartással csak egy munkáltató szervezetén belül lát el több munkakörbe tartozó feladatokat.
Felperes esetében a kiszervezés előtt ellátott mindkét munkakör ellátása a kiszervezést követően nem egy, hanem kettő munkáltatói szervezetében folytatódott.
Az a körülmény, hogy felperes korábban évekig eltűrte, nem kifogásolta azt, hogy két munkáltató részére teljesít, de munkabért csak az egyiktől kap, nem teszi, nem teheti jogszerűvé alperesek eljárását. Felperes nem önként vállalta mindkét munkakör egyidejű elvégzését. Alperesek azt állították, hogy ez része felperes munkaköri feladatainak, mert ebben „megállapodtak” egymással.
A MÁV Zrt. nem akkor jogosult a menetjegy-értékesítési tevékenység nyújtására, ha erről „papírja van”, hanem akkor, ha rendelkezik az elvállalt tevékenységhez szükséges tárgyi és személyi feltételekkel (infrastruktúra, szakértelem). Ha ezekkel nem rendelkezik, és csupán már létező másik munkáltató részére biztosít munkaerőt, akkor ez esetben nem szolgáltatás nyújtásáról van szó, hanem alárendelt, utasítható munkaerő biztosításáról, amit a munkajogi szakirodalom és a bírói gyakorlat (Kfv.I.35.156/2007/4.) is munkaerő-kölcsönzésként ismer.
Az ügyben eljáró Törvényszék szándékosan „összemosta” a munkaviszonyra jellemző korlátlan utasítási és ellenőrzési jogkört az ettől jelentős tartalmi eltérést mutató, a polgári-jogi viszonyban alkalmazott Vállalkozási Szerződés alapján is megillető, de korlátozott utasítási jogkörrel.
Munkaviszonyban (ahol a felek között alá-fölérendeltségi viszony áll fenn) a Munkáltató az általa foglalkoztatott Munkavállaló irányába megilleti a korlátlan (a munkavégzés minden fázisára, folyamatára, a munka módjára, minőségére, helyére és idejére vonatkozó) utasítási és ellenőrzési jogkör.
Polgári-jogi viszonyban (ahol a felek között mellérendeltségi viszony áll fenn) a munkaviszonyon kívül álló „Megrendelő” a szolgáltatást elvállaló „Vállalkozó” (munkáltató) irányába igen korlátozott (az elvégzendő feladatokra, azok határidejére, a szolgáltatás tárgyára, a termék minőségére, a munkával elérhető eredményre - eredménykötelem -, nem az ezt megvalósító munkafolyamatokra és nem a munka megszervezésére vonatkozó) utasítási jogkörrel rendelkezik.
A „Megrendelő” a vele jogviszonyban levő „Vállalkozó” (Munkáltató) által foglalkoztatott munkavállalóival szemben semmilyen jogosultsággal nem rendelkezik.
„Természetesen a megrendelő meghatározhatja az elvégzendő feladatokat, határidőt adhat, utasíthatja a vállalkozót, hogy mit gyártson (például „X” darab terméket kell „Y” határidőre előállítani, „Z” termék gyártását fel kell függeszteni stb.), de ezen túl utasításadási joga nincsen.
Amennyiben a megrendelő közvetlen ellenőrzést gyakorol, a tevékenységet egy esetleges ellenőrzés munkaerő-kölcsönzéssé minősítheti át, aminek adózási jogkövetkezményei is lehetnek.”
Forrás: dr. Kovács Szabolcs - Kiszervezés vagy munkaerő-kölcsönzés? (2016)
A MÁV-Start Zrt., mint formálisan a „szolgáltatás” megrendelője nem a feladat végrehajtását ellenőrizte, nem a munka eredményét „rendelte meg”, hanem a munkát a saját telephelyén, az általa irányított felperes munkavállaló látta el, az utasítási és ellenőrzési joga pedig elérte a munkaviszonyra jellemző mértéket.
A felperes munkavállaló felett a munkáltatói jogkört (utasítási, irányítási, ellenőrzési jogkör) a kiszervezett, majd utána papíron elvállalt személypénztári tevékenységgel kapcsolatban a pénztárellenőr és a pénztárvizsgáló ugyanolyan módon gyakorolta, mint a nagyobb forgalmú állomásokon szolgálatot teljesítő, a MÁV-Start Zrt. létszámába munkáltatói jogutódlással átkerülő belföldi személypénztári munkakört ellátó „saját alkalmazásban álló” munkavállalóival szemben.
A MÁV Zrt. az elsőfokú ítélet elleni fellebbezésében elismerte, hogy a belföldi személypénztáros munkakör szakmai irányítását a MÁV-Start Zrt. végezte országos szinten:
„Az a tény, hogy a személypénztár ellátási tevékenység szakmai irányítását a MÁV-Start Zrt végezte, melyet a kérdéses tevékenység országosan egységes folytatása tett indokolttá, nem jelenti a munkáltatói jogkör megoszlását, sem pedig annak MÁV-Start Zrt.-hez kerülését."
„A kiszervezéssel a munkáltató lemond a munkavégzés közvetlen irányításáról, a munkaszervezésről, és ezeket átengedve csak a tevékenység eredményét tartja magánál a továbbiakban.”
Forrás: Dr. Kártyás Gábor - Kiszervezés - két alaptípussal (2015)
„A munkáltató képviseletében jognyilatkozat tételére a munkáltatói jogkör gyakorlója jogosult. A munkáltatói joggyakorlás rendjét – a jogszabályok keretei között – a munkáltató határozza meg [Mt. 20. § (1–2) bekezdés].
Nincs akadálya, hogy a munkáltató rendelkezése alapján munkáltatói jogkör egy részét „külső személy” gyakorolja. Ugyanakkor a külső féltől eredő utasítások is mindig az eredeti munkáltató érdekében történő munkavégzésre vonatkozhatnak. Azaz, a munkáltatói jogkör gyakorlásával való felruházás nem azt jelenti, hogy a jogosult a saját érdekében, a saját szervezetében foglalkoztathatná a munkavállalót.
A jognyilatkozat (munkáltatói szabályzat, munkaköri leírás, szóbeli utasítás stb.) azon rendelkezése, amely szerint a „külső személy” - például egy vállalatcsoport másik tagja - is jogosult a saját tevékenysége körében, a saját javára utasítani a munkavállalót, semmis. A munkáltatói jogkör ilyen átruházására csak kirendelés, munkaerő-kölcsönzés, vagy több munkáltatóval fennálló munkaviszonyban van lehetőség.”
Forrás: Dr. Kártyás Gábor - Vállalatcsoport munkavállalói (2016)
A bíróság az egymásnak ellentmondó bizonyítékokat egybevetve mérlegel, és részletesen indokol, hogy egyes bizonyítékokat miért fogad el a tényállás megállapításánál, illetőleg más bizonyítékokat miért mellőz.
A bizonyítékok mérlegelésénél a bíróság az ítélet indokolásában indokolatlanul mellőzte azt, hogy:
A MÁV Zrt. szervezetében a kiszervezett munkakörök megszűntek.
A MÁV Zrt., mint Pályavasút tevékenységi köre a Magyar Állammal megkötött Pályaműködtetési Szerződés alapján a vasúti pálya folyamatos karbantartása, a vonatforgalom szabályozása.
A belföldi személypénztári munkakör a MÁV-Start Zrt. profiljába került át, aki a Magyar Állammal megkötött Személyszállítási Közszolgáltatási Szerződés alapján köteles a személyszállítási tevékenységet, köztük ezt a munkakört is elvégezni természetesen a saját munkavállalói által.
E szerint a felperes munkakörébe tartozó feladatoknak nem lehet része egy kiszervezett, másik munkáltató profiljába tartozó tevékenység, munkakör elvégzése. Kivéve, ha ez a másik munkáltató felperessel munkaszerződést köt.
Ha a felperes munkakörének részét képezték a jegyértékesítési feladatok elvégzése is, akkor azt miért a MÁV-Start Zrt. telephelyén, miért annak irányítása és ellenőrzése alatt kellett elvégezni?
Alperesek a 2007. illetve 2008.-ban egymással megkötött vállalkozási (polgári jogi) szerződéseinek szó szerinti értelmezése még munkaerő biztosításáról szólt:
„A Pályavasút (MÁV Zrt.) a megbízás szakszerű végrehajtásához szükséges munkaerőt (pályavasúti pénztárkezelőt), - aki a forgalmi tevékenység ellátása mellett az értékesítési és számadópénztári tevékenységet látja el - , akkor biztosítja, ha..."
A Kúria ítélkezési gyakorlata:
Munkaerő-közvetítés munkaerő-kölcsönzéssel történő leplezése:
A hatósági ellenőrzés gyakori tapasztalata volt, hogy a munkaerő-kölcsönzésre nem jogosult munkáltató („kölcsönbeadó” cég) formálisan munkaerő-kölcsönzésre irányuló polgári-jogi szerződést kötött a munkavállalókat ténylegesen foglalkoztató kölcsönbevevő munkáltatóval, de a kölcsönbeadó a kölcsönzött munkavállalókat adóhatósági bejelentés és munkaszerződés nélkül foglalkoztatta, a munkáltatást terhelő közterhek megfizetését nem teljesítette. A „jóhiszemű” kölcsönvevő pedig, a munkaerő-kölcsönzés, mint szolgáltatás feltűnően alacsony díja ellenére sem kérdőjelezte meg a kölcsönbeadó tevékenységének jogszerűségét („túl szép ahhoz, hogy igaz legyen”). A munkavállalók abban a hiszemben dolgoztak, hogy munkaerő-közvetítés keretében kerültek a kölcsönvevőhöz.
Ilyen esetekben a hatóság a kölcsönbeadó terhére megállapította, hogy megsértette a foglalkoztatás szabályait, bírságot szabott ki, és a jövőre nézve kötelezte, hogy kizárólag az adóhatósághoz bejelentett munkavállalókat foglalkoztasson.
Valójában ezekben az esetekben a munkaerő-kölcsönzésre irányuló polgári jogi szerződés színlelt (tehát semmis) volt, az ténylegesen munkaerő-közvetítést leplezett, vagyis a kölcsönbeadót nem lehetett munkaerő-kölcsönzési tevékenység szempontjából munkáltatónak tekinteni.
Ezek az intézkedések azonban valójában a hátrányt szenvedett munkavállalók jogsérelmének megszüntetésére semmilyen hatással nem bírtak.
Törvényi védelem a munkavállalók részére jogosulatlan munkaerő-kölcsönzés esetén
Az ilyen jogosulatlan munkaerő-kölcsönzés megszüntetése érdekében a Munka Törvénykönyve 2006. január 1. napjától úgy rendelkezik, hogy a munkavállaló tényleges foglalkoztatása alapján megfelelő törvényi védelmet kapjon.
A törvényi védelem szerint, ha a kölcsönvevőnél történő munkavégzés megkezdéséig a kölcsönbe adó nem rendelkezik a tevékenység folytatásához szükséges hatósági nyilvántartásba vétellel, és/vagy a kölcsönbe adó nem köt munkaerő-kölcsönzésre irányuló munkaszerződést akkor a munkaviszonyt - annak létesítésének időpontjától a kölcsönzés időtartamára - a kölcsönvevővel kell közvetlenül létrejöttnek tekinteni.
Ez megfelel annak a polgári jogi általános alapelvnek, miszerint a szerződést nem elnevezése, hanem tartalma szerint kell megítélni. A színlelt szerződés semmis, ha pedig az más megállapodást leplez, akkor a felek jogait és kötelezettségeit a leplezett megállapodás szerint kell megítélni.
Az alapvető cél tehát az volt, hogy a kölcsönbe adó jogsértő magatartása esetén garantálja a munkavállaló számára a munkaviszony fennállását és az igényérvényesítés lehetőségét. Ennek megfelelően az ellenőrzés a kölcsönvevő szempontjából elsősorban a jogviszony rendezése, míg a kölcsönbe adó esetében a szigorú szankcionálásra irányul.
A kölcsönvevőt kell munkáltatónak tekinteni, amennyiben a kölcsönbe adó nem felel meg a jogszabályi feltételeknek, mert nem volt regisztrált kölcsönbe adó, vagy időközben a nyilvántartásból törölték. Ebben az esetben a kölcsönbeadó és a munkavállaló közötti munkaszerződés nem jött érvényesen létre, mert a munkaerő-kölcsönzésre irányuló munkaszerződés létrejöttének szükségszerű feltétele a kölcsönbe adói minőség megszerzése. Ennek hiányában jogszerűen sem munkaerő-kölcsönzésre irányuló polgári jogi szerződés, sem munkaerő-kölcsönzésre irányuló munkaszerződés nem köthető. Ugyanakkor megvalósult a tényleges foglalkoztatás a kölcsönvevő és az érintett munkavállalók között, amelynek minősítésére a Munkaügyi Hatóság a Met. 1. § (5) bekezdése alapján jogosult.
A kölcsönvevővel szemben hozott munkaügyi határozat tartalmazza a munkaviszony fennállásának megállapítását és kötelezést a foglalkoztatás az adóhatóság felé történő bejelentés teljesítésére. A kölcsönbe adót a nyilvántartásba vétel hiánya miatt a munkaügyi hatóság eltiltja a tevékenység folytatásától, egyben megtiltja a munkavállalók további foglalkoztatását (a felmondással történő jogviszony megszüntetésig a munkavállalók állásidő szerinti bért kapnak), és a jogosulatlan munkaerő-kölcsönzés következményeként munkaügyi bírság kiszabása is indokolt. Például: Mfv.I.10.572/2012/5.:
„A Cs.M. Kormányhivatal Munkavédelmi és Munkaügyi Szakigazgatási Szerv Munkaügyi Felügyelősége 2011. január 13-án kelt határozatával megállapította, hogy a határozatban felsorolt 40 fő és a felperes között munkaviszony állt fenn, ezért e munkavállalók vonatkozásában a bejelentési kötelezettségének eleget tenni.
A határozatát azzal indokolta, hogy a becsatolt megbízási szerződésekből és a meghallgatott tanúk vallomásaiból, továbbá a csatolt dokumentumokból az tűnik ki, hogy a felperes és a megjelölt három másik gazdasági társaság között tartós időtartamban munkaerő-kölcsönzés céljából munkaerő biztosítása történt, mely jogviszonyban a felperes kölcsönbevevőként vett részt.
A kölcsönbeadó cégek közül a K.W. Kft. a munkavállalókat egyszerűsített foglalkoztatási jogviszonyban alkalmazta, mely a 2009. évi CLII. törvény 4. § (2) bekezdésének k) pontja szerint jogszerűen nem volt lehetséges. Az O.T. Bt-nek és a D.T. Bt-nek bejelentett munkavállalója nincs. A gazdasági társaságok a munkaerő-kölcsönző vállalkozások nyilvántartásában nem szerepelnek.
Mindezekre tekintettel az 1992. évi Mt. 193/G. § (8) bekezdése alapján megállapította, hogy a munkaviszony a kölcsönvevő felperes és a munkavállalók között jött létre a munkavégzés tényleges megkezdésének napjával az 1992. évi Mt. 193/G. § (1) bekezdés a) pontja alapján meghatározott időtartamra."
Szintén munkaviszony jön létre a munkavállaló és a Megrendelő / Kölcsönvevő között, ha a Kölcsönbeadó vállalkozás a munkavállalóval nem a törvénynek megfelelő kölcsönzésre irányuló munkaszerződést köt, vagyis a munkaszerződésből nem derül ki, hogy azt munkaerő-kölcsönzés céljából kötötték. Például: Mfv.II.11.064/2009/3.:
„Az alperes Felügyelősége 2007. szeptember 10-én kelt elsőfokú határozatában megállapította, hogy a felperes és a felsorolt tizenhárom munkavállaló között a munkába lépés napjától kezdődően munkaviszony állt fenn, és kötelezte a felperest, hogy tegyen eleget az APEH felé történő bejelentési kötelezettségének, e jogsértésre tekintettel pedig 100.000 forint munkaügyi bírsággal sújtotta a felperest.
A határozat indoklása szerint a foglalkoztatott munkavállalók munkaszerződései nem tartalmazták, hogy azok munkaerő-kölcsönzés céljából jöttek létre, ezért a munkaviszonyuk az 1992. évi Mt. 193/G. § (3) bekezdésének a) pontja és a (8) bekezdés b) pontja alapján a munkaviszony tényleges megkezdésének napjával a munkavállaló és a kölcsönvevő (azaz a felperes) között létesültek a 193/G. § (1) bekezdés a) pontjában meghatározott időtartamra."
Munkaerő-kölcsönzés kirendeléssel történő leplezése:
Mfv.I.10.349/2008/2.
A tényállás szerint a hegesztő munkakörben dolgozó alperesi munkavállalók a felperesi "munkáltatóval" kötött munkaszerződéseiben változó munkavégzési hely szerepelt, a tényleges munkavégzésre azonban a „Megrendelő" cég telephelyén került sor, a felperes és a „Megrendelő" között létrejött „Vállalkozási Szerződés" alapján. Tanúvallomás igazolta, hogy az alperesek „bérbe lettek adva", a munkavégzést a „Megrendelő" cég alkalmazottja irányította, és ez a cég biztosította a munkavégzés helyszínét és a szükséges eszközöket, gépeket is.
A Legfelsőbb Bíróság megállapította, hogy az alperesi munkavállalók a felperessel nem álltak munkaviszonyban, érvényes foglalkoztatás közöttük nem valósult meg és nem álltak fenn az 1992. évi Mt. 106. § szerinti kirendelés törvényi feltételei sem. A felperes valójában munkaerő átengedést (kölcsönzést) folytatott annak törvényes feltételeinek teljesítése nélkül, a munkaviszonyt a foglalkoztatás átengedésének szándékával létesítette, az átengedésért a valódi foglalkoztatótól ellenértékben részesült.
Az eset érdekessége, hogy a jogosulatlan munkaerő-átengedésre nem is derült volna fény abban az esetben, ha a felperes nem terjeszt elő keresetet. A felperes viszont a perben azt kérte, hogy állapítsa meg azt, hogy azon alperesi munkavállalók - akiket saját maga sohasem foglalkoztatott - vele szemben a munkaviszonyukat jogellenesen szüntették meg.
BH2008. 99. (Mfv.I.10.907/2006/5.)
A tényállás szerint a felperesi munkáltató, aki nagy számban foglalkoztatott munkavállalókat 6 millió forint „Munkahely-megőrzési támogatás”-ban részesült annak érdekében, hogy az elmúlt évek elemi kárai miatt 32 munkavállaló munkaviszonyának megszüntetését elkerülje.
A munkavállalók munkaszerződéseiben munkavégzés helyeként azonban egy másik cég telephelye szerepelt, pedig ez sohasem volt a munkáltató telephelye. Az érintett munkavállalók foglalkoztatására a két cég között az 1992. évi Mt. 106. §-ára hivatkozással létrejött „munkaerő-kirendelési megállapodás” alapján került sor oly módon, hogy a felperes fizette ki a másik cégnél dolgozó „saját" munkavállalói munkabérét (mintha azokat saját maga foglalkoztatná), azonban a foglalkoztatás költségeit a másik cég felé kiszámlázta.
Ezzel a technikával a felperesnek, mint „munkáltatónak” az érintett munkavállalók esetében a munkaviszony fenntartása valódi költséget nem jelentett, azonban a munkavállalók után az állami támogatást felvette.
A Legfelsőbb Bíróság megállapította, hogy a felperes a nevezett munkavállalóit nem saját maga, hanem egy másik cég „foglalkoztatta", és emiatt támogatásra nem volt jogosult. A foglalkoztatás tartalma, célja nem felelt meg a kirendelésnek, mivel meghatározatlan időre történő munkaerő-átengedésre került sor, a teljes munkavállalói létszámnak jelentékeny részét illetően. A munkáltató saját tevékenységében a perben érintett munkavállalókat nem foglalkoztatta, tehát a foglalkoztatás a másik vállalkozás részére történő átengedésre, munkaerő-kölcsönzésre irányult.
Munkaerő-kölcsönzés vállalkozási szerződéssel történő leplezése:
A gyakorlatban a legtöbb probléma a munkaerő-kölcsönzés és a vállalkozás elhatárolása során merül fel. A munkaügyi hatóság gyakran találkozik azzal, hogy a szerződő felek írásban vállalkozói szerződést kötnek valamely feladat ellátására, ténylegesen azonban a felek között kizárólag munkaerő átengedésére, munkaerő-kölcsönzésre kerül sor. A hatóság a szerződéses viszony megítélése során a tényleges munkaügyi kapcsolatokat vizsgálja meg.
A munkaügyi hatóság jogosult a munkavállalónak munkavégzés céljából történő átengedése alapjául szolgáló jogviszony, valamint a tényleges foglalkoztatás alapján létrejött kapcsolat minősítésére [Met. 1.§ (5) bek.]
A munkaügyi hatóság a tényállás megállapítása és a minősítés körében azt vizsgálja, hogy a munka jellege, az azért való felelősség, a munkavállalók utasításokkal való ellátása, a munkavégzés irányítása, ellenőrzése tekintetében melyik munkáltató jár el.
A gyakorlatban több feltárt esetben is konkrét utalás történt a (Nemzet)Gazdasági Minisztérium egyik állásfoglalására. Ennek lényege az, hogy ha megvalósul a tevékenységet elvállaló „Vállalkozó” részéről a munka helyszíni irányítása, akkor nincs szó munkaerő-kölcsönzésről.
A Legfelsőbb Bíróság egy eseti döntésében is rávilágított arra, hogy a „Vállalkozó” sikerrel csak akkor támadhatta volna meg a munkaügyi hatóság határozatában megállapított jogosulatlan munkaerő-kölcsönzési tevékenység megvalósulását, ha az állásfoglalásban is említett feltételek szerint a munkavállalók ténylegesen a „Vállalkozó” és a „Megrendelő” között létrejött vállalkozási szerződés, illetve egy meghatározott munka elvégzésére kötött megbízási szerződés teljesítése keretében végezték volna a munkájukat, teljes egészében a „Vállalkozó” utasításai, irányítása ellenőrzése mellett. Ez azonban nem volt megállapítható a tényállás alapján.
Megállapítható, hogy az utasítási, irányítási jogkör gyakorlása az egyik perdöntő elhatárolási ismérv a vállalkozási és a munkaerő-kölcsönzésre irányuló szerződés között.
A másik ilyen perdöntő elhatárolási ismérv a tevékenység eredményjellege. Vállalkozási szerződés esetén a munkavégzés egy előre meghatározott eredmény elérése érdekében történik. Munkaerő-kölcsönzés esetén a munkavállaló munkavégzésre köteles és nem meghatározott eredmény elérésére. Több feltárt ügyben a munkaügyi hatóság a szerződés minősítésekor, a bizonyítási eljárás lefolytatása során abból indult ki, hogy a vállalkozási szerződés alapján végzett munka eredményessége nem mérhető, ha a „Vállalkozó” munkavállalója a „Megrendelő” (megbízó) szervezetébe integráltan végzi tevékenységét (például vendéglátó-ipari csaposként vagy kiszolgálóként), munkája nem különül el a „Megrendelő” által végzett tevékenységtől, annak önálló produktuma nincsen. Ennek megfelelően a munkavállaló nem tesz mást, mint munkatevékenységet végez egy másik munkáltatónál. A „Vállalkozó”, ha jelen is van a munkavégzés helyszínén nincs ráhatása a munkavégzés intenzitására és minőségére, a „Megrendelő”-nél folyó munkafolyamatot át sem látja.
Ezekben az esetekben a munkaügyi hatóság az utasítási, irányítási jogkör tényleges gyakorlására vonatkozó bizonyítékok beszerzése körében már könnyebb helyzetben van, elegendő annak néhány elemét feltárni.
Összegzésképpen megállapítható, hogy a színlelt vállalkozási szerződések körében döntő jelentőségű az eredménykötelem léte vagy hiánya és az utasítási, irányítási jogkör gyakorlása. Hangsúlyozni kell ugyanakkor azt is, hogy a többi elhatárolási ismérv csak kisegítő jelleggel bír, mivel a „Megrendelő” „közbenjárásának” oka lehet jogszabályi előírás vagy gazdasági indok is.
A fővállalkozó például köteles összehangolni a munkaterületen munkát végző vállalkozások tevékenységét, ebből fakadóan utasításokat adhat, megszervezheti az egymással összefüggő munkák időpontját, koordinatív munkavédelmi feladatai, kötelességei is vannak. Ez önmagában nyilvánvalóan nem alapozhatja meg a munkaerő-kölcsönzés megállapíthatóságát. Az a körülmény sem jelenthet munkaerő-kölcsönzést, ha a „Vállalkozó” munkavállalói a „Megrendelő” által meghatározott munkaidő-beosztás szerint végzik a munkahely takarítását.
A munkaügyi hatóság a szerződéses kapcsolat valamennyi elemére kiterjedően folytat le vizsgálatot, és annak eredményét összességében értékeli. A minősítés során figyelmen kívül hagyja, illetve nem munkaerő-kölcsönzésre vonatkozó szerződési elemként értékeli azokat a körülményeket, amelyek sajátjai lehetnek mindkét szerződéstípusnak, vagy amelyek jogszabályi kötelezettség teljesítéséből, vagy objektív gazdasági indokból erednek.
A bírói gyakorlat már az 1970-es években ismerte a színlelt vállalkozási szerződéssel leplezett munkaerő átengedés (kölcsönzés) jelenségét, tekintettel arra, hogy a termelőszövetkezet (tsz) alkalmazásában álló munkavállalók (tagok) után az állam részére megfizetendő közterhek, járulékok kedvezőbbek voltak. Íme két eset:
BH1975. 88.
A tényállás szerint három munkáltató (iparvállalat) 1971 és 1973 között megállapodásokat kötött egy jelentős foglalkoztatotti létszámmal (munkaerővel) rendelkező munkáltatóval (tsz-szel). A megállapodásokat vállalkozási szerződésnek nevezték el, azonban a valóságban a tsz arra vállalt kötelezettséget, hogy munkaerőt bocsát az iparvállatok rendelkezésére, azok szükségleteinek, kívánságainak megfelelően.
Az iparvállalatok a rendelkezésükre bocsátott munkavállalókkal (tsz-tagokkal) munkaszerződést nem kötöttek („nem vették munkásként létszámukba”) és részükre sem munkabért nem fizettek, sem más „bérjellegű juttatást nem nyújtottak”.
A vállalkozási szerződés értelmében az iparvállalatok a kapott munkaerőért fejenként 38 forint órabért fizettek, de ezt az iparvállalatok költségként könyveltek és számoltak el. Az érintett munkavállalók csupán 8 - 12 forint órabér összeget kaptak a tsz-től a napi 12 - 18 órás munkájukért.
A gazdasági bírság kiszabására tett indítvány szerint a megállapodások alapján munkára átengedett munkavállalók (tsz-tagok) bérmunkát végeztek. A létrejött megállapodások nem egyebek, mint színlelt vállalkozási szerződések, amelynek alapján a tsz az iparvállalatoknak térítés ellenében munkaerőt (munkásokat) biztosított.
A munkabért nem az iparvállalatok fizették a munkavállalóknak (tsz-tagoknak), és a tsz-nek fizetett órabér mértéke lényegesen meghaladta azt az összeget, amelyet az iparvállalatok ugyanezért a munkáért saját munkavállalóiknak bérként és az ehhez csatlakozó 25% közteherként kifizettek volna. Magatartásukkal az eljárás alá vont iparvállalatok és a tsz a munkaerő-gazdálkodásra és a bérgazdálkodásra vonatkozó előírásokat is megsértették. Mindezek folytán részben maguknak, részben pedig a költségvetésnek (népgazdaságnak) kárt okoztak.
Az első fokú bíróság mind a munkavállalókat átadó tsz-t, mind pedig az azokat foglalkoztató iparvállalatokat gazdasági bírság fizetésére kötelezte. Az ítélet indoklása szerint nem helytálló az eljárás alá vont szervezetek védekezése. Az általuk kötött megállapodások ugyanis nem meghatározott munkaeredmény elérésére irányultak, csak általánosságokban jelölték meg a munkát. Ennek folytán megállapítható, hogy a „szerződések” alapján a tsz az iparvállalatok esetenkénti munkaerő-szükségletének megfelelően volt köteles az általánosan megjelölt munkákra igénylés szerinti számú munkavállalót (tsz-tagot) munkaerőként rendelkezésre bocsátani. A megállapodások tehát valójában nem voltak vállalkozási szerződések, hanem olyan színlelt szerződések, amelyek tartalmilag munkavállalókat munkaerőként történő átengedésére vonatkozó kötelezettséget foglaltak magukban.
A tsz-tagokat foglalkoztató iparvállalatok a tsz részére teljesített fizetéseket költségként számolták el. A bérjellegű ráfordításoknak költségként történő elszámolása csökkentette az iparvállalatok nyereségét. A kifizetett összegeknek ez az elszámolása a nyereség csökkenése folytán a nyereségadó összegére is kedvezőtlenül hatott, mert a tsz-ek jövedelemadója, amely az állami vállalatok nyereségadójának felel meg, ez utóbbinál jelentősen alacsonyabb. Az eljárás alá vont vállalatok és a tsz tehát a költségvetésnek (népgazdaságnak) ebben a vonatkozásban is kárt okoztak.
Az iparvállalatok által foglalkoztatott tsz-tagok egészségbiztosítási (SZTK) járulékát a tsz fizette. A tsz-ek által fizetendő egészségbiztosítási (SZTK) járulék 1973. január 1-ig 7,5% volt, azóta pedig 10%. Ezzel szemben az iparvállalatok által fizetendő egészségbiztosítási (SZTK) járulék kulcsa 17%. Abban az esetben tehát, ha a munkavállalókat az iparvállalatok alkalmazták volna vagy az átengedett munkavállalókat (TSZ tagokat) munkaszerződés megkötésével „állományukba vették volna”, az egészségbiztosítási (SZTK) járulékot magasabb összeggel kellett volna téríteniük. A kettő közötti különbség a költségvetés bevételét csökkentette.
Mindezek alapján a bíróság megállapította, hogy gazdasági bírság kiszabásának helye van.
BH1979. 81.
Az első fokú bíróság ítéletében az I. r. eljárás alá vont vállalatot 2 740 000 Ft, a II. rendűt pedig 2 410 000 Ft gazdasági bírság megfizetésére kötelezte.
A tényállás szerint az eljárás alá vont vállalatok 1974 - 1976. években kötött megállapodásai, amelyeket „építőipari szerződés”-nek neveztek, nem meghatározott munkaeredmény elérésére vagy előre konkrétan meghatározott munka elvégzésére irányultak, hanem azok tárgya valójában a munkaerőnek a megrendelő által esetenként, illetve naponként megjelölt munka elvégzése céljából való rendelkezésre bocsátása volt. A félévenként azonos tartalommal megújított „építési vállalkozási szerződés” ténylegesen jogszabályban tiltott, ellenszolgáltatásért történő munkaerő átengedést takart.
Az I. r. eljárás alá vont vállalat által végzett tevékenység nélkülözi az építési vállalkozás jogszabályban meghatározott lényeges ismérveit, nem volt meghatározva az elvégzendő munka, a felszámítható díj és a határidő sem. A számlázott teljesítmények úgy valósultak meg, hogy az I. r. eljárás alá vont vállalat állományában levő dolgozók az elvégzendő feladatokat a II. r. eljárás alá vont vállalat illetékes dolgozójától napi eligazítás során kapták meg. A felek megállapodása tehát a valóságban a munkaerő átengedésére vonatkozott (annak felhasználása természetesen történhetett építőipari szakmunka végzésére is), anélkül hogy a tsz dolgozók átengedésének a jogszabályban előírt feltételei fennálltak volna. A szerződések, építési- és felmérési naplók, számlák csak e tiltott tevékenységet leplezték. A számlázott összeg sem minősíthető állóeszköz-fenntartási teljesítmény díjának, hanem a munkaerő-átengedés ellenértékének.
Az I. r. eljárás alá vont vállalat jogszabályba ütköző módon jelentős anyagi előnyre tett szert.
A II. r. eljárás alá vont vállalatnak az a magatartása, hogy az I. r. eljárás alá vont vállalat dolgozóinak egy részét a telepein adódó építőipari szak- és segédmunkák, illetve részben a saját szervezetével megvalósítandó segédmunkák elvégzésére több éven át folyamatosan lekötötte (és ezt vállalkozási szerződések kötésével leplezte), jelentősen sértette a költségvetés (népgazdaság) érdekeit.
A II. r. eljárás alá vont vállalat köteles lett volna az átengedett dolgozókat állományba venni, részükre munkabért fizetni, viselni az állami vállalatnál magasabb közterheket stb. Minthogy ezt nem tette, torzította a munkaerő és bérszámfejtésre, valamint bérezésre vonatkozó mutatóit; - ha az átengedett munkaerővel elvégeztetett munkát saját munkavállalóival végezteti, sokkal olcsóbban tudja megoldani feladatát; az I. r. eljárás alá vont vállalat részére kifizetett vállalkozói díj és a saját rezsis munkavégzés költségei közötti különbség vállalati és költségvetési (népgazdasági) kár; a vállalkozói díjat költségként számolta el, így tehát ez az elszámolás a fentieket figyelembe véve a vállalat költségelszámolását torzította.
Bérmunka-szerződés:
A munkaügyi ellenőrzés gyakorlata bérmunka-szerződésnek tekinti, ha a „Vállalkozó” meghatározott eredmény létrehozását vállalja a „Megrendelő” telephelyén úgy, hogy a teljesítés érdekében a „Megrendelő” telephelyét, vagy annak egy részét (üzemegységet, gépsort stb.) bérli, használatukért ellenértéket fizet, a feldolgozásra kerülő anyag a megrendelő tulajdonát képezi. A „Vállalkozó” ilyenkor csupán munkaerővel rendelkezik, de az elvégzendő munka megszervezésének és irányításának kizárólagos jogosultsága (munkáltatói jogkör) nála marad, az üzemet (gépsort) bérbeadó „Megrendelő" nem szerezhet munkáltatói jogkört a vele szerződő „Vállalkozó" (bérlő) munkavállalói felett. A „Vállalkozó” tulajdonképpen „kitelepül” a „Megrendelő” telephelyére. A szerződés kifejezetten eredmény létrehozására irányul, teljesítési határidő kitűzése mellett, a vállalkozót a hibátlan eredmény tekintetében pedig szavatosság terheli. A „Vállalkozó” maga határozza meg, hogy az előírt mennyiséget hány munkavállalóval, milyen munkaidő-beosztásban teljesíti az előírt határidőre, a gazdasági kockázat nála marad. Amennyiben a bérmunka végzése szerződésszerű, úgy a bérmunka-szerződés nem minősülhet munkaerő-kölcsönzésnek.
Ellenkező esetben, ha a szerződésben foglaltakkal ellentétben a feltárt tényállás, a tényleges foglalkoztatás úgy valósul meg, hogy a „Vállalkozó” a munkavállalói munkaerejét a „Megrendelő” részére rendelkezésre bocsátja, - például a „Vállalkozó” munkavállalói a szalag mellett keverednek a „Megrendelő” munkavállalóival - és ennek megfelelően munkavégzésüket a „Megrendelő” képviselője irányítja és ellenőrzi, akkor a bérmunka-szerződés színlelt, az leplezett munkaerő-kölcsönzést takar.
Ez a kiszervezés egyik esetének minősíthető, amely - ahogy erre a Legfelsőbb Bíróság egy ítélete (Kfv.I.35.156/2007/4.) rávilágít - szintén leplezhet munkaerő-kölcsönzést.
A tényállás szerint a megváltozott munkaképességű (rehabilitált) munkavállalókat foglalkoztató felperesi célszervezet e személyek foglalkoztatásához állami támogatásban (dotációban) részesült.
A munkavállalók azonban ténylegesen más cégek, egyéni vállalkozók telephelyein végeztek munkát, akikkel a felperes úgynevezett bérmunka-szerződést kötött. Ez alapján a felperes partnere bérbe adta a munka (csirkenevelés, szőnyegszövés, furnérlemezek készítése) elvégzéséhez szükséges telephelyet és eszközöket, a munkát a rehabilitált munkavállalók itt látták el. A felperes a telephelyért és az eszközökért bérleti díjat fizetett, amely szinte minden esetben a bérmunka ellenértékének megfelelő, vagy akár annál magasabb összeg volt.
A felperes (a munkaerő-kölcsönzés leplezésére) munkaszerződést is kötött a telephelyet biztosító vállalkozó fiával a munkavégzés szakmai irányítására. Ezzel a technikával saját magát formálisan foglalkoztatónak (munkáltatónak) tüntette fel annak érdekében, hogy lehívhassa a rehabilitált munkavállalók „foglalkoztatása” után járó igen jelentős állami támogatást."
Forrás: Dr. Kártyás Gábor -
Elhatárolási kérdések: A harmadik fél a kétoldalú munkaviszonyban (2015)
Kfv.I.35.156/2007/4.
„Az alperes (Adóhatóság) határozatának indokolásában kifejtette, hogy a megváltozott munkaképességű dolgozók foglalkoztatása a felperes esetében nem cél, hanem eszköz volt, a minél nagyobb összegű dotáció igénylése érdekében.
A felperes... ... nem rendelkezett termelőkapacitással (gépekkel, berendezésekkel), ezeket és a telephelyeket bérelte, valamint hiányzott a munkák irányításához szükséges szakértelme is, mivel erre a megrendelőkkel, illetve hozzátartozóikkal kötött (munka)szerződéseket...
Nem vitásan a bérmunka végezhető bérelt telephelyen és eszközökkel is, a perbeli esetekben azonban a felperes dolgozói rendelkezésre bocsátásán kívül semmivel nem járult hozzá a tevékenységhez, hanem már létező vállalkozások részére biztosított munkaerőt.
... ha a célszervezet nem rendelkezik termelő-kapacitással és szakértelemmel, akkor a tevékenységét az (SZJ 74.50.2) Munkaerő-kölcsönzés alá kell sorolni. A munkaerő-kölcsönzés pedig nem indokolja az ingatlanok bérlését, költségeinek megtérítését, és a munkaszerződések megkötését sem."
A Legfelsőbb Bíróság fenti határozata értelmében ha a munkáltató elvállal egy tevékenységet, szolgáltatást, akkor ahhoz saját szervezetének (magának) kell rendelkeznie infrastruktúrával, termelőkapacitással, szakértelemmel, szaktudással.
Ugyanezen határozat szerint jogosulatlan munkaerő-kölcsönzés valósul meg akkor, ha termelőkapacitással és a munkavégzés irányításához szükséges szakértelemmel nem rendelkező munkáltató valamilyen jogosulatlan előny (például állami támogatás) megszerzésének elérése érdekében formálisan alkalmaz munkavállalókat, de a munkavállalók munkaerejének a valódi foglalkoztató részére történő rendelkezésre bocsátásán kívül semmivel nem járult hozzá az elvállalt tevékenység ellátásához, csupán már létező másik vállalkozások részére biztosított munkaerőt.
Folytatás a 4. részben:
XXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXX
XXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXX
XXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXX
